Komorói Nők Egyesülete

Loading

  

KOMORÓI  NŐSZÖVETSÉG

 

A Komorói Nőszövetség 10 évig a Szabolcs – Szatmár – Bereg megyei Nőszövetség tagszervezeteként működött, így jelmondata: „Politizálni nem, de politikusan élni szeretnénk.”

 

A Nőszövetség a Komorói Asszonykórus kezdeményezésére és aktív részvételével alakult meg 1999.október 26-án. Alapító tagok száma: 27 fő.

Programjában igen fontos feladatként fogalmazta meg többek között a nők gazdasági, kulturális felemelésének elősegítését, az ifjúság családi életre való felkészítését, a nők esélyegyenlőségének megteremtését.

Az eltelt időben több sikeres rendezvényünk volt: az Asszonykórus fellépésein túl szerepet vállalunk az iskolai Gyermeknap, az Idősek napja rendezvényein; évente 1-2 alkalommal közös színházlátogatást szerveztek; az egészséges életmóddal kapcsolatos előadásokon vettek részt; kirándulásokat szerveztek Szeged – Ópusztaszerre és Budapest-Szentendre nevezetességeivel ismerkedtek meg.

Összejöveteleiken lehetőséget teremtettek tapasztalatcserékre, egészségügyi tanácsadásokra, orvosi előadásokra, meghívott előadókkal.

 

A Komorói  Nőszövetség 2011-ben sikeresen pályázott Az Egészségügyi,- Szociális és Családügyi Minisztérium által meghirdetett „A családi kapcsolatok erősítése – a gyermekekért, a jövőért” témakörben.

A helyi Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvodában megalakult Szülők Klubja aktívan részt vett a programokon, és jó tudta hasznosítani az elhangzottakat.

 

 

KOMORÓI NŐK EGYESÜLETE

 

A Komorói Nőszövetség 10 éves jubileumi ünnepségén megszületett az elhatározás, hogy önálló egyesületté alakuljanak. Az elhatározást tettek követték: 2010.február 22-én megalakult a Komorói Nők Egyesülete.

 

Az egyesület a Komorói Asszonykórus köré szerveződött. A munka nagy része a heti rendszerességgel megtartott próbák teszik ki, a fellépésekkel, a különböző szintű versenyeken, fesztiválokon való részvétellel együtt.

 

 

Minden évben szerveznek egy-, vagy többnapos kirándulásokat, így pl. megismerkedtek Győr- Pannonhalma; Visegrád- Esztergom-Vácrátót; Budapest-Szentendre;  Balatonfenyves-Keszthely-Hévíz-Tihany ; a szlovákiai Betlér-Krasznahorka-Kassa; a szlovákiai Borsi és Sátoraljaújhely;  Aggtelek-Miskolc- Lillafüred; a tuzséri nyugdíjas klubbal közös szervezésben az erdélyi Korond-Szováta-Parajd , a Békás-szoros, a Gyilkos –tó gyönyörű tájaival, nevezetességeivel.

Színházlátogatásokat, előadásokat szerveznek, illetve tevékenyen részt vesznek a község kulturális életében is.

 

 

A Egyesület célja, tevékenységei

 

 

(1)  Az  Egyesület célja: A nők, a családok életminőségének javítása, a fiatal felnőttek életre való felkészítése a közösségfejlesztés eszközeivel.

 

(2) Az (1) pontban vázolt cél megvalósítása érdekében az Egyesület főbb tevékenységei:

 

  • Az egészséges életmód, a megelőzés fontossága érdekében felvilágosító előadások szervezése;

  • Ismeretterjesztő  előadások szervezése;

  • Kulturális programok szervezése, látogatása;

  • Hagyományápoló csoportok működtetésével, bemutatkozási lehetőségek szervezésével népzenei hagyományaink őrzése;

  • Helytörténeti ismeretek ápolása;

  • Természetjáró és természetvédő tevékenység;

  • Kapcsolatteremtés határon túli magyar művészeti csoportokkal;

  • Szabadidős sporttevékenység szervezése.

 

 

PÁLYÁZAT

 

Az elmúlt évben lehetőség nyílt a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-től igénybe vehető támogatások jogcímre pályázatot benyújtani, melyben egy falusi közösségi buszra nyújtott be pályázatot az egyesület.

 

 

A pályázat sikeres volt, 2015. október 22-én Győrben az egyesület képviselője átvehette a NIS 525 forgalmi rendszámú Opel Vivaro Combi gépjárművet. A gépjármű üzemeltetése önkormányzati támogatással történik, és közösségi célokat szolgál.

 

Az egyesületen kívül az önkormányzat, az iskola, az óvoda, a nyugdíjasklub rendezvényekre szállításával segíti az intézmények, civil szervezetek tevékenységét.